SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Pályázati azonosító szám: EFOP-1.3.4-16-2017-00021 |
Dátum: 2021.10.03 |
A foglalkozás/rendezvény címe: Cigánykerék Vándorkiállítás
|
Helyszín: Kántorjánosi |
A foglalkozás/rendezvény célja:
A kiállítás során egyrészt a Nagyapám Kincse Program kiállítási anyaga kerül bemutatásra, amely fotókon keresztül bemutatja 7 nyírségi település roma és nem roma néprajzi és táji értékeit. Emellett a hodászi madzagóvoda kiállítási anyaga emléket állít és felhívja a figyelmet az ország első roma nemzetiségi óvodájára és annak alapítójára, mint példaképre. A „Mesélő Spaletták” kiállítási anyagán keresztül roma és nem roma festőművészek alkotásait kívánjuk népszerűsíteni.
Résztvevők köre:
Helyi roma és magyar lakosság
Megvalósult program leírása:
A programot a helyi Tudás Házban tartottuk. A kiállítást az egyesület elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a program fontosságát a falusi közösségek életében, és kulturális örökségeinek feltárásában. A közönség soraiban sokan ismerték Rézműves Mihályné Linát, mint óvodaalapítót. A közösségben példaként szokták említeni a szorgalom és a tanulás értékhordozójaként. A közös beszélgetés alkalmával elmondták, hogy mennyire büszkék arra, hogy korábban az egyesület elnöke biztatására a helyiek is részesei lehettek az értékfeltáró munkának, amit a Nagyapám Kincse anyagban most viszontláthattak. A festménykiállítás a tehetséggondozás oldaláról ragadta meg a fiatalabbakat.