Amikor a gyerekekkel rovatcímeket keresgéltünk figyelemreméltó apróság bukkant a felszínre. A beszélgetős blokk kapcsán Alex felvetette, legyen a műsor címe: vorba, ami magyarul annyit tesz: emelkedett, komoly beszéd. A fiatalok elmondása szerint ezt a cigány emberek akkor használják, ha beszédüknek súlya, komolysága van. A kis felfedezés után elkezdtem tudatosan figyelni a szavakra, kifejezésekre, hiszen azok nagyon sok mindent elárulhatnak használóik mentalitásáról, életéről, környezetéről. A japánoknak például számtalan szavuk van a földrengésre, ami nem csoda, hisz a földrengés igen gyakran előforduló természeti csapás a felkelő nap hazájában.
Beszédesnek találtam, hogy a sorsra a cigány nyelvnek nincs szava, helyette az életet használják.
Te aven baxtale – Legyetek szerencsések gyakori elköszönő-formula. Efféle üdvözléssel veszélyes foglalkozást végző embereknél találkozhatunk, mint például – bányászok, tűzoltók – kiknek élete, épsége egy láthatatlan hatalom kezében van.

Ma volt a rádiónk első élő adása. A gyerekek sorra hívták ismerőseiket és lelkesen ajánlgatták a műsorokat. „Figyelj, mert benne leszek a 2-es számú villanyoszlopban.” A tájház udvarára kihelyezett hangszórók előtt is sokan összegyűltek. A legnagyobb sikere természetesen a kívánságműsornak volt. A gyerekek a viccelődős felkonfokat élvezték a legjobban. Nekem személy szerint a beszélgetés jelentette a legnagyobb élményt. (Témánk a Jövő volt.) Nem gondoltam, hogy ennyire bátrak és nyitottak lesznek, ilyen sok személyes élményt megosztanak a nagyvilággal.
Örömmel láttuk, hogy mindenki megtalálta a helyét. Alex valóságos vezetővé lépett elő. Kincsó a csapat Jolly jokere lett. Ha kell, szervez, ha kell, a technikánál teszi oda magát. Memi, Levi és Herceg, felvállalták a műsorvezetést. Heniben, Sanyiban pedig megvan az a képesség, hogy a beszélgetéseknél megtegyék az első lépést és magukkal vigyék a többieket is.

Az elmúlt hat hónapban természetesen minden alkalommal majd’mindent fényképeztünk, dokumentáltunk. Ám ma fordult elő legelőször, hogy a gyerekek sorra odajöttek hozzánk, felkérvén bennünket egy közös fotózásra.

Memi és Guszti egyik közös műsora a Három kívánság volt, amelyben sorra kérdezték az öregeket, mi lenne a mesebeli három kívánságuk? A gyerekek szakadó esőben járták végig a telepet. A rosszidő ellenére egészen sok embert rávettek arra, hogy pár percre „mikrofon elé álljanak.”
Egy ember sem kívánt pénzt vagy gazdagságot. Mindenki egészséget, biztonságot, szeretetet, boldogságot és a jó Isten kegyelmét kérte családjának és a közösségnek. Kívánságaikat meglepő komolysággal, már-már ünnepélyesen adták elő.
Természetesen a röpke interjúk alatt megjelent az itt-ott spontán kitüremkedő valóság, a keserű, iróniai is. „Jó volna, ha ez a traktor most az én udvaromra borítaná le azt a sok fát”– mondta egy asszony nevetve, miközben elhaladt mellettünk egy fát szállító traktor.

Ma végre összeálltak állandó rovataink.
2-es számú villanyoszlop – a közérdekű információk, hírek, pletykák
A címet a telep híres villanyoszlopa ihlette. Itt ugyanis mindenki megáll egy rövidke tere-ferére. Ennél az oszlopnál cserélnek gazdát az információk, pletykák. Itt bárki értesülhet a jelentős és jelentéktelen eseményekről.
Kívánságműsor
Didi üzenete a nagyvilágnak
Didi a közösség nagyformátumú figurája, akinek mindenről van kiadós, velős véleménye. A gyerekek minden adás alkalmával valami aktuális témában kérik ki röviden a véleményét.
Vorba – emelkedett beszéd
A műsorban a gyerekekkel, fiatalokkal egy-egy számukra fontos fogalmat járunk körbe, vitatunk meg, minek során megismerhetik egymás gondolatait, átbeszélhetik tapasztalataikat, kibeszélhetik félelmeiket, erősíthetik egymást, önmagukat és tágíthatják látásmódjukat. (Eddigi beszélgetéseink témái: Jövő, Gondoskodás, Tudás)
Reklámok
Tervbe vettük, hogy különböző reklámokat készítünk elsőként természetesena Hodászi Roma Tájház programjairól, a későbbiekben pedig hodászi vállalkozók, üzletek számára, különböző események népszerüsítésére.
Családi
Ebben a rovatban a családdal, az egyénnel kapcsolatos eseményeket kívánjuk megosztani valamint tanácsokkal és információkkal szeretnénk ellátni időseket és fiatalokat egyaránt.
Haluska Ibolya

Nyirkos hidegben indult a csapat az első éles interjúk elkészítésére. Szerencsére nem kellett sokat gyalogolnunk, hamar odaértünk Babus házához. A találkozás első percei feszengéssel teltek. Alig fértünk a kis szobába, a gyerekek bátortalanul, sután tudakolták, hogyan is teltek az ünnepek, mit is várnak a házigazdák az újesztendőtől. A helyzetet egyik önkéntes segítőnk az egyetemista Memi oldotta meg, arra biztatva a gyerekeket, hogy nyugodtan kérdezzenek cigányul is. Varázsütésre megoldódtak a nyelvek, megelevenedtek az arcok, az addig már-már ünnepélyesen álló Baka bácsi tenni-venni kezdett, Babus néni pedig megkönnyebbülten ült le a dívány sarkára. Olyan volt a jelenet, mint amikor a halat visszaengedi az ember a vízbe. Memi fordított: „Köszönöm, te cigányember, hogy mindezt elmondod nekem.” Meglepő volt kilenc, tíz, tizenkét évesektől ilyen és ehhez hasonló már-már irodalmi fordulatokat hallani.
Haluska Ibolya

Az íráskészség fejlesztésére egyik feladatként a gyerekeknek fogalmak mellé hangokat, illatokat, színeket, hangszereket kellett társítaniuk, illetve egy-egy mondatban hasonlítaniuk kellett valamihez a fogalmat, ami szerintük a leginkább kifejezi azt.
Mindenki brillírozott. Például a bölcsességhez a sötétzöldet társították, hangszerének a nagybőgőt képzelték, illatát pedig természetes mondták. A jövőről a levegő jutott az eszükbe, mert az éppolyan láthatatlan és megfoghatatlan. Hangszerének egy modern, érintős mobilt gondoltak el, amely számtalan dallamot képes lejátszani.
Egyedül a kilenc éves Herceg ült mozdulatlanul a kis kártyája fölött. Odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy mit húzott. A társai kórusban kiabálták: a gyűlöletet. Azt gondoltam, nem jut eszébe semmi, ám mielőtt az első rávezető kérdést feltehettem volna megkért, hogy cseréljük ki a kártyát, mert nem szeretne a gyűlöletről írni.
Haluska Ibolya

Mi volt a legmeglepőbb dolog Hodászon? Szinte minden. Ahogyan a felnőttek, anyák, nagymamák, nagypapák bekukucskáltak, beültek a foglalkozásokra, az, amikor a büszkeség a komolyság és a koravénség elegye megjelent egy kilenc éves fiúban, amikor arra a kérdésre, hogy mit csinálna, ha sok pénze lenne, szeretne-e például McDonald’s-ot a faluba, azt felelte: nem. Inkább kórházat, játszóteret, iskolát építtetne és a szegény embereken segítene. Meglepő volt, hogy majd minden gyereknek van egy beceneve, második neve, például Herceg, Fickó, Kincsó, amit a közösségtől kaptak, azért mert illik rájuk, mert mint mondták a szeretetüket fejezik ki vele. Meglepő volt, ahogyan egy anya a gitározó éneklő kamasz fiúkra ripakodott. Később kiderült, a fiúk mindig „hallgatót” (lassúdalt) énekelnek, ami egy improvizatív műfaj, témája pedig a szerelem, szükség, veszteség, vagyis a bánat és fájdalom. Az asszony, mint elmondta attól fél, hogy az a sok szomorúság befészkeli magát a fiúk szívébe. Azért imádkozik, hogy a fiai a jóra gondoljanak, az örömet énekeljék meg.
Haluska Ibolya

Az indulás előtti megbeszélésen mindnyájunkat felkészítettek arra, hogy a gyerekek nem szívesen írnak és jegyzetelnek. Éppen ezért drukkoltunk egy kicsit, egészen az első találkozásig, hiszen az írás elengedhetetlen feltétele a rádiós műfajok elsajátításának. Mindnyájunkat meglepett, hogy az első helyzetgyakorlatok alkalmával spontán a füzetért és a tollért nyúltak. Valamennyi gyerek több órán keresztül írt és jegyzetelt. A kisebbek – kevesebb ötletük lévén – hamarabb végeztek, mint a nagyok, így aztán volt, aki ötször egymás után írta le ugyanazt a kitalált mesét, szöveget, majd újra és újra megmutatta, bezsebelvén az újabbnál újabb dícséreteket.
Egy fiatal családnál aludtunk, ahol többfogásos vacsorával vártak bennünket. Az este hosszú volt, majd’ mindenki benézett kicsit, a szomszédok, a szülők, testvérek. Eleinte azt gondoltuk biztosan a „pestiekre” kíváncsiak, de csakhamar megtudtuk, hogy itt bizony még mindig természetes a szomszédolás, beszélgetés. A ház elcsendesülte után leültünk végignézni az első nap munkáit és a felméréseket. Amikor a kettőt egymás mellé helyeztük olyan volt, mintha nem is ugyanazok a gyerekek csinálták volna. Híres cigány festőket, művészeti stílusokat alig-alig tudtak megnevezni, ám olyan képek készültek, mintha évek óta képzőművészetet tanultak volna. Nem tudtuk megmondani honnét „jöhettek”a számunkra is ismeretlen, gyönyörű formák. Nemigen találkozhattak hasonlóval sehol. Nem másolhatták sehonnét.
Haluska Ibolya

 

Ma 0

Tegnap 8

Héten 21

Hónapban 101

Összesen 760

Jelenleg 33 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.