Közművelődési és Vidékfejlesztési Programiroda Egyesület

Hodászi Roma Tájház Tehetségpont roma nyelvi és népismereti tábora

NEMZ-TAB-16-0248
pályázó: Közművelődési és Vidékfejlesztési Programiroda Egyesület
helyszín: Nyírgyulaj; időpont: 2016. 08.08-08.14 támogatott összeg: 950.000 Ft


Szakmai Beszámoló


A táborban a Hodászi Kölcsey Ferenc Általános Iskolából vettek részt a diákok, szám szerint 30 fő. A tábor lehetőségét meghirdettük az általános iskolában valamint az egyesület honlapján is népszerűsítettük. A táborban résztvevő diákok közül voltak olyanok, akik nem beszélik a cigány nyelvet, de nyitottak voltak valamennyien a cigány nyelvű foglalkozásokra. A cigány nyelvet anyanyelvként beszélő diákokkal közösen részt vettek a nyelvtudást fejlesztő játékos foglalkozásokon, mint pl. szókártyák rajzolása, keresztrejtvény készítés, szókincsfejlesztő játékok (szólánc, activity) valamint az 1-2 osztályos tanulók részére készített cigány nyelvű olvasókönyvet és munkafüzetet is tanulmányozhatták. Büszkék voltak arra, hogy a könyv szerzője is jelen volt a táborban. Emellett a tábor ideje alatt a csoportvezetők folyamatosan két nyelven beszéltek a diákokkal. A tábor vezető a cigány nyelv lovári dialektusát beszéli, míg a csoportvezető kollégák és a diákok a cérhár változatot ismerik. Így lehetőség volt arra, hogy a tábor ideje alatt megszokják a dialektusok közti különbséget, ugyanakkor folyamatosan fejlődött a szókincsük és a szövegértési készségük. Megtekinthették az alapfokú és középfokú cigány nyelvű írásbeli nyelvvizsga feladatsort. Megnéztük azokat a kifejezéseket, amelyek nem vagy kevésbé voltak ismertek. Több ismeretlen lovár kifejezés volt, amellyel magyarázni lehet azt, hogy önállóan senki nem vállalta, hogy kitölti a feladatsort. A népismereti foglalkozások alkalmával az első foglalkozáson korosztályokra bontottuk a csapatot (alsó tagozatosak, felső tagozatosak), később jobbnak láttuk, ha közösen beszélgetünk. Ezáltal a különböző korosztályok megoszthatták egymással az adott témában a meglévő tudásukat, közlékenyebbek voltak, véleményt cserélhettek. Érdekes volt a fiúk és a lányok véleményének ütköztetése néhány témában, mint pl. udvarlási szokások régen és ma, jó menyecske, jó udvarló jelölt tulajdonságai, erényei, a házasságkötés szokása. A beszélgetések során az előbb említett témák mellett a következő fontosabb témákat érintettük: romani kris/cigány törvény; mit jelent a patyiv/becsület és tisztelet szó és milyen viselkedést, tulajdonságokat feltételez ma a fiatalok körében; hagyományos cigány mesterségek Hodászon és a településen kívül. A hagyományos kézműves mesterségnek van -e még piaci szerepe; női és féri népviselet, hajviselet; cigány ételek, cigány képzőművészet nagy alakjai (életrajz ismertetés, albumok áttekintése); hazai cigány írók, költők színészek említése. A népismereti foglalkozást Rézműves Melinda koordinálta. A zenei és tánc foglalkozásokat Lakatos György tartotta. Nem volt olyan nap, hogy ne zenéljenek a gyermekek. A táborvezető egyben zenei szakember két tehetséges diákot (Balogh Gina és Lakatos Zoltán) fedezett fel, akik hangi adottságukkal húzóerőt jelentettek, rájuk alapozva a tábor után megalakult a „Memejiga" folklór együttes. Három zenei stílust próbáltak (folklór, pop, jazz) melyek közül az első kettőben sikeresnek érezhették magukat. Délután és/vagy esténként zenei vetélkedőt tartottunk. Két diáknak (Balázs Sándor, Lakatos Junior) sokat fejlődött a gitárjátékuk, a táborvezető mindennap bevonta őket a zenei és a tánc foglalkozásokba. A média foglalkozások területén a riportkészítés, hír szerkesztés, diktafon és kamera használatot gyakoroltuk. A foglalkozásokon részvevő diákok összeírtak egy kérdéssorozatot (család, jelen és jövőkép), amelyekről három csoportra osztva kérdezték a diákokat. A lányok közül Balog Gina 13 éves bizonyult a legjobb riporternek, a fiúk közül Rézműves Krisztán 15 éves. A videókamerát minden nap használtuk, az érdeklődő diákok kipróbálhatták, felvételt készíthettek. Minden tábori eseményt rögzítettünk. A videó felvételeket vacsora után visszanéztük, ez jelentette az egyik legnagyobb élményt számunkra. A kirándulások alkalmával leginkább a máriapócsi gokártozás volt a legizgalmasabb, hiszen ezt még senki nem próbálta korábban a diákok közül. A nyírbátori strandolásról a diákok azt mesélték, hogy azt tetszett nekik leginkább, hogy a medencében nem korlátoztuk őket, és a csúszdát is használhatták. A nyíregyházi sóstói zöld túrát és a mozi látogatást az együttműködő civil szervezet (Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület) biztosította számunkra. A Czinka Panna Népfőiskola Egyesület elnökségi tagjai, roma egyetemista fiatalok Balogh Vivien és Vajda Melinda közösségfejlesztő, csapatépítő foglalkozásokat tartottak, valamint a továbbtanulás fontosságára hívták fel a figyelmet. A táborba csaknem mindennap meglátogattak minket a gyermekek szülei, mivel nincs messze a két település egymástól. Gyakran ők is bekapcsolódtak az éppen zajló foglalkozásokba. Jó élményt és hasznos nyári időtöltést jelentett számunkra az idei tábor. Bízunk benne, hogy a tábor szakmai programja hozzájárult a diákok részéről a tanévben történő teljesítményük javulásához valamint a cigány nyelv szókincsének bővítéséhez, a két vagy többnyelvűség értékéhez.

A Hodászi Roma Tájház fenntartója a  Közművelődési és Vidékfejlesztési Programiroda Egyesület.

Az Egyesületünk tevékenységét támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Akadálymentes weboldal

 

- Hírek ESZA

NyelvEsély Partnerintézmény
Szociokulturálisan érzékeny, fenntartható tanulás 

 

Ma 13

Tegnap 29

Héten 146

Hónapban 530

Összesen 55773

Jelenleg 7 vendég és nincs tag online

Copyright © 2016-2017 All Rights Reserved.